Főoldal > Szakértők > Szakértőnk Dr. Willner-Haring Péter Sebész főorvos, proktológus

Szakértőink

Szakértő kereső

Foglalkozás szerint: Név szerint:

vonal Szakértőnek jelentkezem

Dr. Willner-Haring Péter - Sebész főorvos, proktológus

vonal

szakértő fényképe1992-ben hallott először az új sebészeti módszerről, a laparoszkópiáról.
Hollandiába költözött fél évre és kitanulta a laparoszkópos sebészetet Amszterdamban. Részben az ott kapott diplomájának köszönhető, hogy annak idején az esztergomi sebészet az elsők között kapott laparoszkópos készüléket.

Néhány év elteltével, amikor a Telki magánkórház megnyitotta kapuit, meghívták a sebészeti osztályra. Fél év elteltével kinevezték részlegvezető főorvosnak, így 10 éves orvosként 1999-ben már részlegvezető lett a jóhírű magánklinikán. Proktológiai irányultsága is ide köthető. Egyre ismertebb lett specialistaként és eredményeinek köszönhetően hamarosan beválasztották a proktológiai társaság vezetőségébe, amelynek máig is tagja.

2010-ben váltott: a Róbert Károly Magánklinikáról keresték fel kollégái, hamarosan itt is a sebészet részlegvezető főorvosa lett.

Eredményeit szakmai folyóiratokban folyamatosan publikálja. A 2012-ben a San Antonioban megrendezett Amerikai Vastagbél Sebészek kongresszusán nyilvánvalóvá vált, hogy egyes műtéteinek szövődményaránya alacsonyabb az amerikai átlagénál.

Egyedi megoldásai a végbélbetegségek diagnosztikáját illetően konzíliumi centrummá fejlesztették rendelőjét. Széles körből kap rendszeresen felkéréseket jóhírű sebész és nőgyógyász kollégáitól egy-egy tünetegyüttes diagnózisának véleményezésére. A végbél ultrahang vizsgálataiban és a sipolyok kezelésében ért el eredményeket. Sebész kongresszusokon, szakmai továbbképzéseken rendszeresen tart előadásokat.

A kismedence zavarai új területet jelentenek a sebészetben, ennek úttörőjeként tartják számon Magyarországon. Nagy tapasztalattal rendelkezik a laparoscopos hasi műtétekben, nőgyógyász kollégáival új műtéti eljárások kifejlesztésén fáradozik.

Proctoline Klinikája legfőképpen aranyér- és végbélbetegségekre specializálódott. Elsődleges számára a végbél betegségeinek minimális kellemetlenséggel, gyors gyógyulással, tartós eredménnyel történő gyógyítása - lehetőleg szövődmények nélkül.

Weboldal: http://aranyerbetegseg.hu

Kérdés küldése

Kérdések- Válaszok

Cikkeim

vonal
Inkontinencia, székletűrítési nehézségek, kismedencei fájdalmak: okai, tünetei, kezelése - Mit ajánl a szakorvos?
Inkontinencia, székletűrítési nehézségek, kismedencei fájdalmak: okai, tünetei, kezelése - Mit ajánl a szakorvos?
Mitől alakul ki az inkontinencia? Mi áll a székletürítési zavar hátterében? Sokszor a kismedence körüli fájdalom váratlanul éjszaka jelentkezik. Van rá megoldás? Proktológus szakorvost kérdeztünk a kivizsgálás menetéről és a lehetséges kezelési módokról.

Szerző: Dr. Willner-Haring Péter | 2016-03-10 00:00:00

tovább a cikkre
Aranyér és egyéb gyakori bélbetegségek: okai, tünetei, kezelése - Mikor szükséges műtét? A szakorvos válaszol
Aranyér és egyéb gyakori bélbetegségek: okai, tünetei, kezelése - Mikor szükséges műtét? A szakorvos válaszol
Kik hajlamosabbak aranyérre? Mely esetekben kerülhető el a műtét, és mikor feltétlenül szükséges? Új és korszerű eljárás az úgynevezett Longo műtét aranyér ellen - miben más, mint a klasszikus műtétek? Orvos válaszol.

Szerző: Dr. Willner Péter | 2016-02-08 00:00:00

tovább a cikkre

Itt küldhet kérdést Dr. Willner-Haring Péter szakértőnknek

Kérdést csak regisztrált, vagy bejelentkezett felhasználó küldhet.

Kérdések - Válaszok

vonal

2. kérdés

vonal
Gabo
9:12:58
2017-11-04
Tisztelt Főorvos Úr,nemrég HPV-t diagnosztizáltak nálam végbélben(68,magas kockázatú).Rendszeresen járok retroscopiára,de újra elmentem emiatt,szerencsére negatív lett.Kérdésem:a Betadine kúp használható-e ebben a zónában is vagy van-e esetleg más javaslata?Köszönettel:G.
szakértő fényképe

Dr. Willner-Haring Péter

Sebész főorvos, proktológus

1. kérdés

vonal
aranyeső
7:02:52
2017-03-15
Tisztelt Doktor Úr, ötvenes éveim vége felé járok, aggaszt egy jó pár hónapja -szakaszosan-jelentkező probléma, megváltozott a székelési szokásom, rendszeresen reggel, egyszer-kétszer, laza, többnyire formált, normál színű széklet, de a papír kenőcsös vagy kissé vizes marad, és néha előfordul, hogy székletnyomok vannak az alsóneműn, de nem érzékelem, mikor képződnek. Hasam nem fáj, egészségesen, rostdúsan étkezem, nagyon kevés fehér hús, hal, sok zöldség, a végbél környékén pár kitüremkedést észleltem, (könnyedén visszatolható) nem fáj, nem csíp, nem viszket, fogóval szültem 30 éve... Vérszéklet teszt negatív és pár hónapja negatív lett az enzimes béldaganatszűrés is, nem fogytam, étvágyam jó, nincs hányinger, hányás, családban nem volt érintett beteg igen, készülök proktológushoz, de addig is várom válaszát, üdv.
szakértő fényképe

Dr. Willner-Haring Péter

Sebész főorvos, proktológus

Vissza az előző oldalra

hirdetés

BABAVÁRÓ VAN A CSALÁDBAN?
Ajándékot keresel neki? Szeretnéd meglepni valamivel? A Pocakosnapló, a best seller kismamakönyv garantáltan telitalálat lesz! Kattints ide és lepd meg élete legfontosabb naplókönyvével! >>

vonal

[x] hirdetés

Szakértők

Babakonyha

Mit egyen az unokám

Karácsonyi diós-fahéjas kuglóf recept - Csak keverd össze a hozzávalókat és már sütheted is! tovább

Sütés nélküli zserbógolyó recept: 30 perces csokis süti, ha gyorsan készítenél valami finomat tovább

Fahéjas csiga receptje házilag - Így lesz igazán puha és omlós a tésztája tovább

Csokis-kókuszos tölcsér csokiöntettel: Leveles tésztás finomság, ahogy a cukrászok készítik! - Mutatjuk lépésről lépésre tovább

Málnás-kókuszos pillesüti recept - Lisztmentes, könnyű sütemény meleg nyári napokra tovább

Cukkini receptek egyszerűen - 5 fenséges cukkinis étel ebédre vagy vacsorára, amíg tart a szezon tovább

A klasszikus csíkos kalács receptje - Így lesz puha és foszlós a tésztája tovább

Munka, nyugdíj

Munka, nyugdíj

Nyugdíjat érintő változások 2019: Ezentúl még több minden beleszámítható a szolgálati időbe! - Nyugdíjszakértő válaszol tovább

Nyugdíjat érintő gyakorlati és jogszabályi változások 2019: Mi a teendőd, ha idén eléred az öregségi nyugdíjhoz szükséges kort? tovább

A nyugdíjasok leginkább a fővárosban dolgoznának egy felmérés szerint tovább

Nyugdíjat, illetve nyugdíj melletti munkavállalást érintő változások 2019-ben - Nyugdíjszakértő válaszol tovább

Öregségi nyugdíj igénylés 2019: Mire készüljenek azok, akik 1955-ben születtek és 2019-ben mennek nyugdíjba? tovább

Nyugdíj 2018: Nyugdíjprémium, decemberi nyugdíj utalása, Erzsébet-utalvány, adategyeztetési eljárás - Mire figyelj oda? tovább

Nyugdíjprémium, nyugdíj-korrekció, rendkívüli nyugdíj-segély 2018: Mennyi plusz pénzre számíthatsz? Nyugdíjszakértő válaszol tovább

Életmód

Életmód

Fürdőgyógyászati kezelések kisokos: Melyik kezelés milyen betegség ellen hatásos? - Szakember válaszol tovább

Így használd a gyógyvizeket fájdalomcsillapításra! - Melyik gyógyvíz milyen betegségre jó? tovább

A betegségek hátterében vízerek és káros sugárzások is állhatnak tovább

Veszélyesek lehetnek bizonyos gyógynövények! Mit ne adjunk a gyerekeknek? tovább

Ezért muszáj párásítani a csecsemők és gyermekek szobájában tovább

Dohányzol a gyermek közelében? Ezért ne tedd! tovább

Hogyan adjuk be a babáknak, gyerekeknek a gyógyszert? tovább

hirdetés

ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSA

Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Videók

Recept ajánlatunk

Zöldséges csirkemell

Zöldséges csirkemell

Várandós kismamáknak ajánlott ételek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj

Recept:

A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk.

Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés vajjal. A csirkemellet alaposan lecsöpögtetjük, sózzuk, enyhén borsozzuk(...) tovább a teljes recepthez...


hirdetés

CSED, GYED, GYES kalkulátor

Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!

[x] hirdetés

Legfrissebb szakértői válasz

Szatmáry Tünde Katalin

Szatmáry Tünde Katalin

Kiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens

tovább a szakértőhöz >>

Tisztelt Rozália!
Természetesen kérheti a megállapított saját jogú nyugdíj "újraszámolását". Javaslom , hogy felülvizsgálati kérelemet terjesszen elő a határozaton szereplő úgyszámra hivatozva a határozatot hozó szerv felé.
Üdvözlettel:Szatmáry Tünde Katalin www.ugyintezesazonnal.hu

Ezt olvastad már? [x]
Unoka

Gyermeknap, pünkösd 2019: Ide vidd el a gyereket, ha imádja a járműveket! - 3 szuper ingyenes program

vissza vissza