Egyedem-begyedem, ez az én tenyerem - 22 játékos mondóka a kézzel, ujjakkal

Nagyszülők Lapja

Mondókák, Versek

Nagyszülők Lapja


Egyedem-begyedem, ez az én tenyerem - 22 játékos mondóka a kézzel, ujjakkal Ha unokáddal mondókázás közben játszani is szeretnétek, akkor ajánljuk figyelmetekbe a következő mondókás válogatásunkat. Ebben a kezekhez, ujjakhoz, tenyérhez, ökölhöz kapcsolódó játékos mondókákat gyűjtöttünk, ami még unokád kezeit és ujjacskáit is megmozgatja. Mondókás válogatásunkban, olyan kezekhez, ujjakhoz, tenyérhez, ökölhöz kapcsolódó játékos mondókákat szedtünk csokorba, amik mondókázás közben kicsit megmozgatják unokád kezeit. Vedd ölbe unokádat és miközben mondod a kis versikét, kövesd a szöveg szerinti mozdulatokat az unokád kezeivel.

1.
Cicuska, macuska, mit főztél, Katuska?
Kevertem babocskát, sütöttem pampuskát.
Ideraktam, odaraktam, utoljára jól bekaptam. Hamm, hamm!
(A gyereket szembe ültetjük, két tenyerét felfelé fordítva tartjuk. Hol egyik, hol másik tenyerében "kavarunk", ujjal simogatunk. "Ideraktam"-tól összetapsoltatjuk a két kezét, egyszer jobbra, egyszer balra. A végén ökölbe zárva összehúzzuk a kezét, és úgy teszünk, mintha megennénk a pampuskát.)

2.
A gyermek ökölbe szorított kezecskéire ritmikusan "kalapálunk" a mi öklünkkel:  
Kaszálj, Pista, kalapálj,
Holnap délig meg ne állj!  
(Pista helyett a gyermek nevét is mondhatjuk.)

3.
Csipp, (ujjainkat összezárjuk,
Csepp, (majd széttárjuk)
Egy csepp, (egyet mutatunk a jobb kezünkkel, mutató ujjunkkal)
Öt csepp, (ötöt mutatunk a jobb kezünkkel)
Meg tíz: (tízet mutatunk a kezeinkkel)
Olvad a jégcsap,(az összes ujjainkat rázzuk és a kezünkkel lefelé haladunk.)
Csepereg a víz.

4.
Esik az eső, csepereg az eső,(ujjainkat rázzuk, tornáztatjuk közben, föntről lefelé, egyre gyorsabban),
dörög (ökölbe a kéz,rázzuk előre hátra magasan),
villámlik (kinyújtott kézfej cikázva egymás előtt)
lecsap. (Rácsapunk a combunkra)



5.
Az ujjakat végigvesszük, vagy a becsukott ökölből nyitogatjuk a mondóka sorai szerint:
Ez elmegy cseresznyét szedni,
Ez felmászik a fára,
Ez megrázza,
Ez felszedi,
Ez a kicsi mind
megeszi.
Hamm!

6.
Az ujjakat végigvesszük, vagy a becsukott ökölből nyitogatjuk a mondóka sorai szerint:

Ez beleesett a tóba,
Ez kihúzta,
Ez hazahozta,
Ez lefektette,
ez a kis hamis
felébresztette.

7.
Buda Ferenc: Fűszál derekán

Fűszál derekán félve mászik a bogár.
(A mutató és középső ujjunkkal fölfelé “mászunk” a levegőben.)
Földre pottyan – ott marad,
(A magasból a kezünket leejtjük az asztalra, tenyérrel lefelé.)
észrevétlen, mint a mag.
(Az egyik ökölbezárt kezünket átfogjuk a másik kezünkkel.)

8.
Hüvelykujjam korán ébredt,
(a két hüvelykujj felpattintása)
az ajtómon kopogott,
(a nyitott hüvelykujjú öklök csípőhöz koppintása)
a négy testvér mind kiugrott,
(a kéz többi ujjának a felnyitása)
így köszöntek: - Jó napot!
(az öt ujj ritmikus csukása-nyitása a mondóka ütemére)

9.
Bezsere, bezsere kis kertecske,
Abban volt egy kis nyulacska.
Ez meglátta,
Ez meglőtte,
Ez hazavitte,
Ez megsütötte,
Icipici mind megette.
Elfutott ide-ide...

10.
Hüvelykujjam tésztát,
Mutatóujjam krémet főzött.
Középső ujjam tortát hozott,
Gyűrűsujjam gyertyát gyújtott.
A legkisebbik mind megkapta,
Neki volt a szülinapja.

11.
Egy - hold az égre megy.
Kettő - csillagmintás kendő.
Három - szemed csípi álom.
Négy - fürdővízben légy!
Öt - sikáld üstököd!
Hat - mancsod még ragad!
Hét - mosd füled tövét!
Nyolc - tiszta minden porc.
Kilenc - kis kegyenc.
Tíz - tejbegríz,
kanalazd be, finom, meleg
aztán gyerünk, ágyba veled!

12.
Egy üveg alma,
Két üveg alma,
Három üveg alma,
Négy üveg alma,
Öt üveg alma,
Hat üveg alma,
Hét üveg alma,
Nyolc üveg alma,
Kilenc üveg alma,
Tíz, tíz, tiszta víz, olyan, mint a folyóvíz.

13.
Ujjaimat tornáztatom,
közben szépen mondogatom.
kifordítom, befordítom,
fölfordítom, lefordítom,
zongorázom, furulyázom,
ujjaimat összerázom.
Ügyesebb lett a kezem,
a tornát be is fejezem.

14.
Mit csinál a kis kezem?
(a két kéz széttárása)
Simogat kedvesen.
(két kézzel az arc megsimítása)
Ütöget mérgesen,
(az asztal ütögetése)
Csiklandoz viccesen,
(a tenyér csiklandozása)
Csipked hegyesen,
(a kézfej megcsipkedése)
Táncol ügyesen.
(az ujjak mozgatása a másik kézfejen)
Mit csinál a kis kezem?
(a kezek szétnyitása)
Te is tudod, mondd velem!

15.
Ez itt az almafa,
Ez pedig a bohócka.
A bohócka felmászott a fára,
Ugrált ágról-ágra, és minden almát megkóstolt.
Az első alma savanyú volt: brrrr!
A második romlott volt: beeeeh!
A harmadik alma kukacos volt: iiiiiiii!
A negyedik körül egy méhecske zümmögött: zzzzzzzz!
Az ötödik alma finom volt: hmmmmm!
Ekkor jött egy vihar, fújt a szél, rázkódtak az ágak,
Rázkódott a bohócka, kapaszkodni nem tudott, és zsupsz!
Lepottyant a földre!

16.
Jöjj ki napocska,
(hívogató mozdulat ujjal)
Itt apád, itt anyád.
(ujjal mutatás)
Sót törünk, borsot törünk,
(öklök egymásra ütögetése)
Tökkel harangozunk.
(összekulcsolt kezekkel harangozó mozdulat)

17.
Csipp, csiripp, csöpp veréb
Csipkedi a meggyet
(két ujj nyitása, zárása)
Csipp, csiripp, csöpp veréb,
Csípj nekem is egyet!

18.
Egyedem-begyedem, ez az én tenyerem.
Öt kis fürge ujj van rajta,
bemutatom őket sorba.

Hüvelykujjam itt az első,
mellé másik, ez már kettő.
Össze-szét, össze-szét,
Körbe forog a kerék.  

Középső ujjam a leghosszabb,
nem csinálok semmi rosszat!

Össze-szét, össze-szét,
Körbe forog a kerék.

Erre gyűrűt fogok húzni,
ezt a kicsit gyorsan nyújtsd ki!
Össze-szét, össze-szét,
Körbe forog a kerék.

Figyeljetek jól gyerekek,
én majd írástudó leszek!

Össze-szét, össze-szét,
írhatjuk már a leckét!
(Mondókázás közben a gyerekek mozgassák az ujjaikat és mutassanak rá arra, amelyikről éppen szó van.  Az „össze-szét, össze-szét” résznél csukogassák ki-be az ujjaikat, a „körbe forog a kerék” résznél pedig végezzenek csuklókörzést.)

19.
Két kis madár ül a fán:
Egyik Péter, másik Pál.
(az asztal ütögetése a két mutatóujjal)
Szállj el Péter, szállj el Pál,
(az egyik, majd a másik ujj felemelése)
Gyere haza Péter, gyere haza Pál!
(az egyik, majd a másik ujj visszaengedése az asztalra)

20.
Amikor kinn süt a nap,
(a két kéz öt ujja nyitva)
A csiga a házában marad.
(az ököl összezárva, a hüvelykujj eldugva)
De amikor eső hullik,
(két kéz a fej fölött, az ujjak mozgatása)
Csigabiga előbújik.
(a fej két oldalán a két mutatóujj)
Neki az a jó idő, Mikor esik az eső.
(az ujjak mozgatása, az eső utánzása)

21.
Kerekecske, gombocska

Kerekecske, gombocska,
Hol szalad a nyulacska?
Ide szalad, itt megáll,
Itt egy körutat csinál,
Ide szalad, ide be,
a kis Peti fülibe.

Kerekecske gombocska,
Ott szalad a nyulacska.
Itt a nyoma, ott a nyoma,
Itt meg van a csiklandója.

22.
A gyerek markába köröket rajzolnak, simogatják vagy csiklandozzák, miközben mondják:

Bizseréke, bizseréke,
pacsit!

Fotó: Pixabay.com

Nagyszülők Lapja

Mondókák, Versek

Nagyszülők Lapja


2016.07.12