Főoldal > Horoszkóp > Baba horoszkóp - Skorpió - Nagyszülők lapja

Horoszkóp

Baba horoszkópok

Válassz az alábbi csillagjegyek közül

Skorpió

október 24 - november 22.

Baba

horoszkop

Szereti a simogatást, de csak azoktól, akik hozzá közel állnak. Hasonló módon szeret egyedül lenni is. Ő az a gyermek, aki hálás azért, ha minden nap megadjuk neki a lehetőséget, hogy önmagában lehessen.

Nem lesz túl sok barátja sem az óvodában, sem később. Egy-egy általa kiválasztott pajtását ugyan közel engedi magához, de ő a csoportos játék helyett inkább egyedül játszik. Lehet, hogy szeretnénk, ha később táborba menne vagy az osztálytársak bulijára, de ezt semmiképpen ne erőltessük, legyen ez az ő döntése. Leginkább a szobájában elvonulva érzi jól magát.

Őszinte lélek, számítsunk rá, hogy minden szituációban tudtunkra fogja adni a véleményét és nemcsak nekünk, hanem az óvó néninek, a tanító néninek és a társainak egyaránt, egy igazi megmondó ember, aki sokszor kerül emiatt kellemetlen helyzetbe, de sosem tanul belőle.

Ha őt éri sérelem, akkor felgyullad benne a bosszúvágy. Tanítsuk meg, hogy nem kell mindenen megharagudnia és pláne nem "visszaadnia" azt, amit kapott. Ugyanakkor ne számítsunk arra, hogy kimutatja nekünk az érzéseit, ezt valahol legbelül rejtegeti, de attól ő még nagyon szeret.

Előfordulhat, hogy elbújik előlünk a kis Skorpió és csak hosszas keresés után találunk rá. Ő ezzel csak azt akarja tesztelni, hogy mennyire figyelünk rá. Figyeljünk hát rá nagyon!

Mivel igazi kis kéjenc mindent ki fog próbálni, ami neki örömet okoz, ami neki jó. Próbáljuk meg éreztetni a szeretetünket, még ha látszólag nem is viszonozza, és ne hagyjuk, hogy túlzottan befelé forduljon. Jó eszű és kifejezetten kreatív gyermek.

Nézd meg ezeket is...

Vissza az előző oldalra

hirdetés

BABAVÁRÓ VAN A CSALÁDBAN?
Ajándékot keresel neki? Szeretnéd meglepni valamivel? A Pocakosnapló, a best seller kismamakönyv garantáltan telitalálat lesz! Kattints ide és lepd meg élete legfontosabb naplókönyvével! >>

vonal

[x] hirdetés

Szakértők

Babakonyha

Mit egyen az unokám

Málnás-kókuszos pillesüti recept - Lisztmentes, könnyű sütemény meleg nyári napokra tovább

Cukkini receptek egyszerűen - 5 fenséges cukkinis étel ebédre vagy vacsorára, amíg tart a szezon tovább

A klasszikus csíkos kalács receptje - Így lesz puha és foszlós a tésztája tovább

Csokis-banános kevert süti receptje - Könnyű, omlós sütemény, ami fél óra alatt megvan! tovább

Csupa csoki brownie recept - Ellenállhatatlan süti csokirajongóknak tovább

Diós almatorta - igazi őszi sütemény fahéjjal és porcukorral tovább

Muffin palacsinta: omlós sütemény csokival és gyümölcsdarabokkal tovább

Munka, nyugdíj

Munka, nyugdíj

Nyugdíj jogszabályok 2018: Egy fontos változás, ami sok nyugdíjba készülőt érint - Nyugdíjszakértő válaszol tovább

Nyugdíjt érintő változások - Mire számíthatnak a nyugdíjasok 2018 második felében? tovább

Ezért fontos, hogy nagymamaként is odafigyelj az egészségedre - Gondtalanul élvezhesd a nagymamaság szépségeit tovább

Nyugdíj-kisokos 2018: Hogyan történik a nyugdíjszámítás? Milyen dokumentumokra van szükség a nyugdíj-igényléshez? tovább

Nők korkedvezményes nyugdíja 2018: feltételei, igénylése, korkedvezményes nyugdíj melletti munkavégzés tovább

Nyugdíj 2018: mennyivel emelkedett idén a nyugdíj? Kik igényelhetnek öregségi nyugdíjat? Mi a feltétele a nyugdíjba vonulásnak? tovább

Nyugdíjjal kapcsolatos ügyintézések az ünnepek előtt: Mire érdemes odafigyelni? Mire készülj, ha 1954 második felében születtél? tovább

Életmód

Életmód

Így használd a gyógyvizeket fájdalomcsillapításra! - Melyik gyógyvíz milyen betegségre jó? tovább

A betegségek hátterében vízerek és káros sugárzások is állhatnak tovább

Veszélyesek lehetnek bizonyos gyógynövények! Mit ne adjunk a gyerekeknek? tovább

Ezért muszáj párásítani a csecsemők és gyermekek szobájában tovább

Dohányzol a gyermek közelében? Ezért ne tedd! tovább

Hogyan adjuk be a babáknak, gyerekeknek a gyógyszert? tovább

Gyomorégés, székrekedés, rossz kedv ellen egyél banánt! tovább

hirdetés

ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSA

Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Videók

Recept ajánlatunk

Zöldséges csirkemell

Zöldséges csirkemell

Várandós kismamáknak ajánlott ételek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj

Recept:

A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk.

Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés vajjal. A csirkemellet alaposan lecsöpögtetjük, sózzuk, enyhén borsozzuk(...) tovább a teljes recepthez...


hirdetés

CSED, GYED, GYES kalkulátor

Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!

[x] hirdetés

Legfrissebb szakértői válasz

Szatmáry Tünde Katalin

Szatmáry Tünde Katalin

Kiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens

tovább a szakértőhöz >>

Tisztelt Sándor!
Ha valaki a korhatár betöltéséve nem vonul nyugdíjba, ha nem dolgozik akkor 30 naponta 0,5% al növeli ellátást.
43 év elismert szolgálati idő után az átlagkereset 86%.-át veszik figyelembe a nyugdíj megállapításnál.
Természetesen nyugdíj előszámítás igénybe vehető.
Üdvözlettel:Szatmáry Tünde Katalin

Ezt olvastad már? [x]
Egészség

9 zöldség, ami tényleg hatékony rák ellen! Most kutatók is bebizonyították, miért edd rendszeresen ezeket

vissza vissza