Nyugdíj 2018: Korábban érkezik a nyugdíj decemberben! - Mikor számíthatsz a decemberi nyugdíjra?

Nagyszülők Lapja

Hivatalos ügyek

Nagyszülők Lapja


Nyugdíj 2018: Korábban érkezik a nyugdíj decemberben! - Mikor számíthatsz a decemberi nyugdíjra? Már december 3-án, hétfőn megérkeznek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, és a posta szintén megkezdi a kézbesítést, közölte Novák Katalin. Hétfőn megérkeznek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, és a posta szintén megkezdi a kézbesítést - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin azt mondta, a biztonságérzetet akarják növelni azzal, hogy az ünnepekre tekintettel az esedékesnél korábban juttatják pénzhez az érintetteket.

Az államtitkár azt hangoztatta, a kormány mindent megtesz, hogy a nyugdíjasok is biztonságban érezhessék magukat.

Nyugdíjasokat érintő intézkedések 2018-ban
Ezért kötöttek velük 2010-ben megállapodást, amelyben megígérték, hogy a juttatásuk megőrzi a vásárlóértékét. Ezt nem csupán betartották, de túl is teljesítették: a nyugdíjak reálértéke több mint 10 százalékkal nőtt, nominálisan 30 százalékkal lett magasabb az összegük - jegyezte meg.

Januárban nyugdíjemelést hajtottak végre, húsvét előtt 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt adtak az időseknek, továbbá a jó gazdasági teljesítménynek köszönhetően novemberben 2,5 millió embernek fizettek nyugdíjprémiumot, másfélszer annyit, mint tavaly: idén legfeljebb 18 ezer forintot - sorolta Novák Katalin a 2018-as intézkedéseket.

Úgy fogalmazott, hogy már 230 ezer nagymamát tudtak "visszaadni a családoknak" a Nők 40-nek köszönhetően. A program lényege, hogy a nők 40 év szolgálati idővel már a korhatár betöltése előtt el tudnak menni nyugdíjba - idézte fel az államtitkár.

Forrás: MTI
Fotó:

Nagyszülők Lapja

Hivatalos ügyek

Nagyszülők Lapja


2018.12.03