Főoldal > Cikkek > Gyermekbetegségek > Székletgondok: Sikerül - nem sikerül?

Székletgondok: Sikerül - nem sikerül?

Szülőklapja képA széklettel kapcsolatosan 3 olyan alapvető betegség van, ami nem feltétlenül igényel sürgősségi ellátást. Ezek a székrekedés, végbélberepedés, illetve az újszülötteknél a sérült emlőbimbóból származó lenyelt vér okozta riadalom. Ha a nagymama vezette rögtönzött otthoni orvosi csapat bizonyossággal felgöngyölítette az ügyet, nem kell azonnal az éjszaka közepén az unokával orvoshoz rohanni.

Szerző: Dr. Bűdi Tamás
2014-09-18
Forrás: Nagyszülők Lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

A széklet fontosságát az óvodai „kakijelentő” táblázat támasztja alá leginkább, ha elmarad, vagy netán kóros, a nagyszülői aggodalom előbb-utóbb elhatalmasodik, és orvoshoz kerül az unoka.

Mi a „normális”?
Kezdjük az elején, a legkisebbeknél. A szülés után 24 órán belül egy egészséges újszülött mekóniumnak nevezett székletet ürít. Ha ez megtörtént, akkor mindenki fellélegezhet, ez esetben a bélrendszer működési zavarának esélye csekély.
Az első székletet követően egy anyatejes babánál normális az is ha, naponta hét alkalommal, míg az is, ha hetente csak 1 alkalommal van széklet. Ha különösebb panasz nincs, jól fejlődik a baba, akkor aggodalomra egyik esetben sincs semmi ok. 3-4 nap elteltével sem kell lázmérővel, vagy egyéb praktikákkal székletet „csiholni” vagy akár orvoshoz rohanni, ha egyébként minden rendben van.

A nagyobbaknál azért már más a helyzet. Annál a gyermeknél, aki már nem csak anyatejet kap, attól elvárható, hogy rendszeresen 1-2 naponta legyen széklete. Ezt követően, a 3. naptól kezdődően jöhetnek a próbálkozások, végbéltájék ingerlése, glicerin-kúp, rostos étrend, lekvárok, aszalt gyümölcsök, bő folyadékfogyasztás, stb. Azt már az elején hangsúlyoznám, hogy gyermekkorban hashajtó adása nem kívánatos, „házi” alkalmazása több bajt okoz, mint hasznot; használata csak igen indokolt esetekben, orvosi utasításra történjen!

Általánosságban elmondható, ha egy újszülött korban panaszmentes gyermeknél szembesülünk a székrekedéssel, azt valószínűleg étkezési hiba okozta: sok kakaó, csokoládéfélék, vagy banán, alma, sárgarépa fogyasztásának túlzásba vitele, esetleg csupán a csekély folyadékbevitel (pl. nyári melegben) rovására írható.

Leszoktatás a pelusról - kezdődnek a bajok
3 éves kor körül számos szülő megfordul gyermekével orvosnál székrekedéses panaszokkal. Az előzőekben vázoltaknak megfelelően, ha ez idáig minden rendben volt, túlzott aggodalomra nincs szükség. A lehetséges étrendi problémák mellett megjelennek a picik fejlődő intellektusából adódó okok is: direkt visszatarthatják a székletet a dackorszakban levő apróságok. Ennek is több oka lehet. Egyrészt így lehet a szülőket „büntetni”, akár családi problémák miatt is. Sok esetben arról van szó csupán, hogy a becses végtermék az a gyermek sajátja, más nem kaphat belőle. A kicsik szemében az még csak-csak járható, hogy a pelusba menjen, de hogy „kidobni” a bilibe, az az elején még elképzelhetetlen. Legegyszerűbb esetben pedig egyszerűen csak a játék közben nincs idő a bilire leülni, hiszen a bilizésnél vannak sokkal fontosabb dolgok is.

Keressük meg az okokat!
Bármi is az ok, meg kell próbálni megtalálni, végső esetben akár szakember (pszichológus) bevonását igénybe véve is. Ha gyaníthatóan különösebb pszichés oka a visszatartásnak nincs, egy kis türelemmel (nem szabad a bilizést mindenáron forszírozni) előbb-utóbb minden egészséges pici leszokik a pelenkáról. Ha a leszokás már megtörtént, csak a játék miatt nincs idő a bilizésre, akkor kondicionálással a probléma sok esetben megoldódik. Ez utóbbi a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden nap ugyanabban az időben le kell ültetni a gyermeket a bilire, még akkor is, ha az elején nincs eredmény. Néhány nap, vagy akár néhány hét után a gyermekbe berögzül, és a napi rutin részévé válik a bilizés, ezáltal a probléma megszűnik.

Változás a széklet színében
A székrekedéses panaszok után hasonló témakörben a leggyakoribb orvoshoz fordulás a székleten, ill. székletben észlelt eltérések miatt szokott előfordulni. Az alábbiakban elsősorban az esetleges sebészeti betegségeket vesszük számba. Orvosi szempontból két fő eltérés létezik, a fekete, úgynevezett szurokszéklet, amelyet emésztett vér okoz (a vérzés forrása a tápcsatorna felső részén található), ill. a friss piros vért tartalmazó véres széklet (a vér az alsóbb bélszakaszokból származik). Általánosságban elmondható, hogy véres széklet láttán mindenképpen mielőbb, sürgősséggel szakembert kell felkeresni. A kiváltó okok között csak néhány olyan betegség van, mely miatt nem kell az éjszaka közepén ügyeletre szaladni.

A következő sorokban életkorra lebontva számba vesszük a lehetséges okokat, ill. két olyan betegségre fókuszálnánk, melyek biztonsággal történő felismerése esetén az éjszakai rendelői „kiruccanások” megspórolhatóak.

Újszülöttek véres széklettel
Újszülötteknél fekete, emésztett vért tartalmazó széklet esetén  a vér legtöbbször a kisebesedett mellbimbóból, a szoptatás során jut a babába. (Általában véres bukás is észlelhető ilyenkor.) Ha az édesanya a mellbimbó berepedését észleli önmagán, akkor a diagnózis egyértelmű a fekete székletet a lenyelt vér okozza.
Az emlő sebének hiányában, szurokszéklet jelentkezésekor a baba mielőbbi orvosi vizsgálata javasolt. Még inkább sürgős az újszülött babák vizsgálata akkor, ha a széklet piros vérrel kevert, hiszen ez gyakran fejlődési rendellenesség, sürgős műtét szükségességének jele lehet.

Csecsemők, kisdedek
1-2 hónapos kort követően akár emésztett, akár friss piros vérrel kevert a széklet, az általában sürgős orvosi kivizsgálást jelent. Az okok között ilyenkor leggyakrabban tejallergia szerepel, ritkábban, főleg ha periodikus hasi görcsökkel társul a vérzés,  bélösszecsúszás (invaginatio) lehet a háttérben.

Végbél-gondok
Egy betegség azonban otthon is jó eséllyel diagnosztizálható, ez pedig a végbél berepedése (fissura ani). Ha a vér a széklet felszínén csíkokban látható, nem nagy mennyiségű, esetleg a popsitörlő lesz csak véres, akkor szinte bizonyos, hogy egy kemény székletrög távozását követő problémáról van szó. Egy egyszerű megtekintéssel otthon is diagnózishoz lehet jutni, a végbéltájékon levő apró sebek, apró berepedések kellő bizonyítékul szolgálnak. Ilyenkor a gyógyulás érdekében a széklet lazítása (rostos étrend, bő folyadék), popsitörlő mellőzése, kamillás ülőfürdő alkalmazása javasolt. Ha időben nem avatkozunk be, ez az egyszerű berepedés egyre súlyosabb problémákat okozhat, hiszen a seb fájdalommal jár, így ezt elkerülendő a gyermekek visszatartják a székletet. A visszatartott széklet hamar keménnyé válik, a következő székelés még fájdalmasabb lesz, még jobban vérezhet, ami miatt a gyermek még kevésbé akar majd bilire ülni. Így az önmagát erősítő ördögi kör hozományaként tartós székrekedés és egyre mélyebb berepedés alakulhat ki.

Óvodások
2-3 éves kortól kezdődően az előző korosztályban említett berepedések mellett a jóindulatú polipok, ill. bélfejlődési rendellenesség (úgynevezett Meckel-divertikulum) állhat a vérzések hátterében.

Hasmenéshez társult vérzés okaként ebben a korosztályban gyakran a fertőzés áll, ill. az életkor előre haladásával gyulladásos bélbetegségek, felszívódási zavarok előfordulási gyakorisága is növekszik. A berepedés kivételével mindegyik betegség mielőbbi kivizsgálást igényel.

Összegzés
A fent leírtak alapján, a  széklettel kapcsolatosan három olyan alapvető betegség van, ami nem feltétlenül igényel sürgősségi ellátást, hanem megpróbálható „házilag” is kezelni. Ezek a székrekedés, végbélberepedés, ill. az újszülötteknél a sérült emlőbimbóból származó lenyelt vér okozta riadalom. Ez utóbbi könnyen, az előző kettő kissé nehezebben, de otthon is orvosolható. Bizonytalanság esetén mindenképpen keressék fel mielőbb a legközelebbi doktort, de ha a rögtönzött „otthoni orvosi csapat” bizonyossággal felgöngyölítette az ügyet, nem kell azonnal az éjszaka közepén az unokával orvoshoz rohanni.

Szerző: Dr. Bűdi Tamás szakorvos

Címkék: széklet, pelus, leszoktatás, végbél, gyermek, csecsemő, problémák a széklettel

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*

Kapcsolódó cikkek

Bélfertőzések - Campylobacter fertőzés
Bélfertőzések - Campylobacter fertőzés

A Campylobacter fertőzés a nem megfelelően elkészített, állati eredetű élelmiszerekkel, illetve tünetmentes macska és kutya ürülékeivel terjed. A bélfertőzéseknek a legnagyobb veszélye, hogy a nagyfokú hasmenés, illetve a hányások miatt kiszáradás alakulhat ki. Ennek megelőzése céljából az unokát gyakran kell itatni!

tovább a cikkre
Szorulás gyermekkorban
Szorulás gyermekkorban

A székrekedés nem életveszélyes állapot, de hosszú éveken keresztül megkeserítheti nem csak az unoka, hanem az egész család életét. A szorulás tüneteit sokszor nem is ismerik fel. Ilyen jel lehet az étvágytalanság, gyomorfájás, a fájdalmas székletürítés.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

hirdetés

BABAVÁRÓ VAN A CSALÁDBAN?
Ajándékot keresel neki? Szeretnéd meglepni valamivel? A Pocakosnapló, a best seller kismamakönyv garantáltan telitalálat lesz! Kattints ide és lepd meg élete legfontosabb naplókönyvével! >>

vonal

[x] hirdetés

Szakértők

Babakonyha

Mit egyen az unokám

21 vidám étel ötlet gyerekeknek, fotókkal - Reggelire, uzsonnára vagy gyerekzsúrra is tökéletes tovább

Hozzátáplálás, glutén bevezetése: miért nem jó erre a babakeksz, háztartási keksz? Hogyan vezesd be a glutént a baba étrendjébe? tovább

Naplemente-szelet: könnyű nyári sütemény vaníliás krémmel tovább

Habkönnyű piskótatorta gyümölccsel és csokival - Igazi nyári desszert, ha ennél egy kis sütit tovább

Étcsoki, tejcsoki, fehércsoki, nugát - Melyik a legjobb a gyereknek? Dietetikus válaszol tovább

5 egészséges és hűsítő turmix az unokáknak a kánikulában tovább

Mikortól ihat a baba tehéntejet? - A tehéntej bevezetése tovább

Munka, nyugdíj

Munka, nyugdíj

Nyugdíjigénylés menete: milyen dokumentumok szükségesek a nyugdíjigényléshez? Hogyan állapítják meg az összegét? Szakértő válaszol tovább

Özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj - Milyen ellátások igényelhetők az elhunyt családtagok után? Szakértő válaszol! tovább

Adategyezetési eljárás nyugdíj megállapításához: mire kell figyelned, ha 1960 és 1964 között születtél? Nyugdíjszakértő válaszol tovább

Nyugdíj 2017 - Kik igényelhetnek öregségi nyugdíjat idén? Mire kell kiemelten figyelni a nyugdíjigény benyújtásakor? Nyugdíjszakértő válaszol tovább

Megvásárolható szolgálati idő nyugdíjhoz? - Mit tehetsz, ha tudod, hogy nem lesz meg a nyugdíjhoz szükséges ledolgozott szolgálati évek száma? tovább

Adategyeztetési eljárás nyugdíj megállapításához - Mi a menete? Mit tehetsz, ha kiderül, hogy egy korábbi munkáltatód nem fizetett nyugdíjjárulékot? tovább

Öregségi nyugdíj igénylése 2016 - Hogyan add be a kérelmet úgy, hogy azt gyorsan elbírálják? Hasznos tanácsok nyugdíj szakértőtől tovább

Életmód

Életmód

A betegségek hátterében vízerek és káros sugárzások is állhatnak tovább

Veszélyesek lehetnek bizonyos gyógynövények! Mit ne adjunk a gyerekeknek? tovább

Ezért muszáj párásítani a csecsemők és gyermekek szobájában tovább

Dohányzol a gyermek közelében? Ezért ne tedd! tovább

Hogyan adjuk be a babáknak, gyerekeknek a gyógyszert? tovább

Gyomorégés, székrekedés, rossz kedv ellen egyél banánt! tovább

hirdetés

[x] hirdetés

hirdetés

ELLÁTÁSOK, TÁMOGATÁSOK KISOKOSA

Állami támogatások, kedvezményes nyugdíj, ápolási díj, időskori segély, egyszeri segély, nyugdíjas bérlet, özvegyi nyugdíj... Nézd meg, hogy mik a feltételei az ellátásoknak, támogatásoknak.

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Videók

Recept ajánlatunk

Zöldséges csirkemell

Zöldséges csirkemell

Várandós kismamáknak ajánlott ételek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj

Recept:

A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk.

Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés vajjal. A csirkemellet alaposan lecsöpögtetjük, sózzuk, enyhén borsozzuk(...) tovább a teljes recepthez...


hirdetés

CSED, GYED, GYES kalkulátor

Tudod, hogy mennyi lesz a Csed, Gyed, Gyes összege? Kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod. Speciális eset a Tiéd? Nálunk mindenki megtalálja a rá vonatkozó számításokat!

[x] hirdetés

Legfrissebb szakértői válasz

Szatmáry Tünde Katalin

Szatmáry Tünde Katalin

Kiemelt hazai és nemzetközi nyugdíjszakreferens

tovább a szakértőhöz >>

Tisztelt Mátéfi Ilona!!!

A tartósan beteg gyermek részére kiállított igazolását szíveskedjen a nyugdíj igényéhez csatolni mivel az igény- elbírálás egy összetett folyamat ezért a részletek alapos ismerete szükséges az állásfoglaláshoz.Amennyiben pontos választ szeretne kérem emailben szíveskedjen megkeresni.Köszönöm.

Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Konyha
Nagyi receptek / Receptek ételallergiára, betegségekreEdd magad egészségesre

Egészség
Gyógynövénykereső / Gyógyfürdőkereső

Unoka
Unokám fejlődése / Baba receptek / Baba alvás kalkulátor / Baba hossz kalkulátor / Baba súly kalkulátor

Horoszkópok
Baba horoszkóp / Szülő horoszkóp

Nyereményjátékok

Fórum
Szakértők
Webáruház
Videótár
Programajánlók

rssRSS hírcsatorna

Ezt olvastad már? [x]
Felnőtt betegségek

Infarktus mellkasfájdalom nélkül - Milyen jelek utalhatnak még infarktusra? Miért veszélyes, ha kezeletlen marad? Kiket érint?

vissza vissza
Advertisement