Elhízás és rák kapcsolata: Sokkal gyakrabban okoz rákot a túlsúly, mint azt eddig hitték

Nagyszülők Lapja

Életmód

Nagyszülők Lapja


Elhízás és rák kapcsolata: Sokkal gyakrabban okoz rákot a túlsúly, mint azt eddig hitték Elhízás és rák kapcsolata: Egy új kutatás rámutatott, a múltban alábecsülték a túlsúly hatását a rák kockázatára, a korábban véltnél sokkal nagyobb szerepet játszik a daganat kialakulásában. A véltnél legalább kétszer jobban növeli a rák kockázatát a túlsúly és az elhízás egy nemzetközi kutatócsoport új eredményei szerint.

A tanulmányt, mely az International Journal of Epidemiology című szaklapban jelent meg, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetéhez tartozó Nemzetközi Rákkutatási Hivatal (IARC) vezette, a Bristoli Orvostudományi Egyetem tudósai is részt vettek benne - írta a Medicalxpress.com.

Az elhízás még jobban növeli a rák kockázatát, mint hitték
A kutatócsoport az elhízással összefüggést mutató daganatok nyolc gyakori típusának genetikai elemzését végezte el. A testtömegindex (BMI) és a rákkockázat közötti összefüggést az úgynevezett genetikai mendeli randomizáció technikájával hasonlították össze, amit még azzal a céllal fejlesztettek ki évtizedekkel ezelőtt, hogy összetett genetikai variációk ok-okozati viszonyait határozzák meg.



A túl nagy mennyiségű testzsírról már bizonyították, hogy fontos tényező a rák kockázatában: a magas jövedelmű országokban az összes rákos eset hat százaléka írható a számlájára a becslések szerint.

Az új elemzés eredményei azt mutatják, hogy a túlsúlynak és az elhízásnak tulajdonítható ráktípusok aránya valójában jelentősen nagyobb ennél.

Richard Martin, a Bristoli Orvostudományi Egyetem klinikai epidemiológiai professzora a lapnak elmondta: az új elemzés rámutatott, a múltban alábecsülték a túlsúly hatását a rák kockázatára, a korábban véltnél sokkal nagyobb szerepet játszik a daganat kialakulásában.

A rákos esetek többsége megelőzhető lenne


Dr. Győrffy Balázs, az MTA és a Semmelweis Egyetem kutatója már korábban rámutatott, hogy az egészségtelen életmód a daganatos megbetegedések kétharmadáért felelős. Az egészségtelen életmód alatt a szakember az elhízást (az összes megelőzhető rák 20%-a), a mozgásszegény életmódot (5%), a fokozott alkoholfogyasztást (3%) és a helytelen táplálkozást (5%) említi, de ide sorolható a túlzott napozás, amely nagyszámú bőrrákos megbetegedést okoz Magyarországon.

Dohányzás
Köztudott, hogy napi egy doboz cigaretta huszonkétszeresére növeli a tüdőrák kialakulásának valószínűségét, az utóbbi években az is kiderült, hogy a dohányzás számos további rosszindulatú tumoros betegség kialakulásához is hozzájárul, mint a petefészek-, szájüregi-, vastagbél-, hasnyálmirigy-, nyelőcső-, gyomor-, vese-, máj-, húgyhólyag- és az emlőrák.

Elhízás, túl sok alkohol, túlzásba vitt napozás
Normál testtömeg felett minden plusz kiló egy százalékkal növeli a rák kockázatát. Ráadásul életünk folyamán folyamatosan hízunk anélkül, hogy észrevennénk
Például naponta egy fél süti (50 kalória) egy év alatt két kiló pluszt eredményez. A probléma abból adódik, hogy ez a plusz súly szinte kizárólag zsírszövet formájában jelenik meg, és ez hormonokat (ösztrogént és inzulint), növekedési faktorokat termel, amelyek a különböző rákok kialakulásához járulnak hozzá.

Az elhízás és egyes ráktípusok kialakulása között már tudományosan is igazolt a kapcsolat, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a második legfontosabb elkerülhető okként tartja nyilván. Az elhízás hasnyálmirigy -, vastagbél-, vese- és emlőrákot, illetve a nyelőcsőrák egy bizonyos típusát okozhatja. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy további rákok kialakulásához is vezethet, mint a májrák és az epehólyag rákja.

Forrás: MTI
Fotó: Pixabay

Nagyszülők Lapja

Életmód

Nagyszülők Lapja


2019.08.13